Nem vagyunk egyedül. Elkeseredettségünkben olyanok jutnak eszünkbe, amik máskor nem jutnának, és máskor ostobaságnak tartanánk. De tényleg nem vagyunk egyedül, valaki más is gondol talán pont abban a pillanatban ugyanarra. Az eredmény más lesz. Ha a kigondolt dolog egy rossz cselekedet, és mondjuk az egyikőjük megteszi, a másikat ezzel a földhöz veri. Úgy értem hirtelen nagyon sok érzése támad a másiknak, amitől fulladni kezd. Vajon tudtam volna e segíteni neki? Vajon belőle mi váltotta ezt ki? Vajon jól döntött?

Miért vagyunk ennyire kritikusak? Miért nem lehet a kimondott szavak előtt lefuttatni egy programot, ami kidobja a következményeket? Jah, mert úgy túl könnyű lenne? Értem már,de attól még utálom.

A szeretetnek magába kellene foglalnia az elfogadást is. Persze a legtöbb szeretet az önzőségből fakad, de tegyük fel önzetlen szeretetről van szó. Úgy szeretlek, és olyannak, amilyen vagy. Mégis szemrehányást teszek, amikor egy hibád felvillan. Kapcsold le.

Olyan nehéz. Nehéz mindenre maximálisan odafigyelni. Valahol úgyis rontok, valahol úgyis gyengébb leszek és utána lavina. Ha már valahol hiba van, másban is az lesz, hiszen a hibán töröm majd a fejem. Vagy szuperhősnek kellene lenni, vagy nem kellene lenni.