csajoss

Függvények vagyunk. Többféle módon is megvizsgálhatjuk ezt az állítást. Magát a szót nézve, a függeni jelenthet belső függést, késztetést, vagy különböző kötelezettségeket is. Ha a függvény ábrázolását tekintjük, leginkább egy sinusfüggvényhez hasonlítunk. Tekintve a gondolatainkat, érzéseinket, életvitelünket, kedvünket, vagy inkább kompletten az egész életünket. Hullámhegyek, hullámvölgyek. Nem szeretem a völgy szót. Bennem félelmet kelt. Rögtön arra gondolok, hogy zuhanok. Elalvás előtt szokott ilyen érzésem lenni, és ahogy olyankor összerezzenek, egy völgy jelenik meg előttem. Én innen látom mikor vagyok hullámvölgyben, és mikor hullámhegyen… Persze, e nélkül is meg lehet azt állapítani, hogy épp milyen ponton tart a sinusunk, de ezek az akaratlan villanások még inkább egyértelművé teszik a helyzetet. Az épp aktuális helyzet pedig mindig valamire késztet minket. Vagy küzdésre, vagy visszavonulásra. Vagy még aktívabbak leszünk tőle, vagy lebetegszünk. A megbetegedéshez elég egy tüsszentés, és rögtön külső tünetek jelentkeznek. A belső betegségeinknek nincsenek tünetei, ez által gyógyszerei sem. Kezelni is csak az tudja, aki jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Neked van ilyen valakid? Ha van, akkor túlélő vagy, ha nem, akkor beszo..ad.

(Engem úgyis csak a saját „személyem” érdekel…)

Nehéz megállni bizonyos dolgokat. Érzed, hogy ott van bened a düh, a harag, és érzed, hogy mindjárt kitör. De még nem hagyod, próbálod visszatartani. Pedig te megkönnyebbülnél.. Igaz mellette olyan következmények lehetnek, amiket te sem szeretnél. Hát ezért nem teszed azt, amit szeretnél és ami jól esne. Nyelj csak egy nagyot, egyszer úgyis megfulladsz majd.

Könnyű lenne megszabadulni minden nyűgtől, most is minden rossz érzés nélkül megtenném. Hisz ha már egyszer majdnem ott voltam, akkor nem lenne nagy erőfeszítés egy kicsit nagyobbat lépni. Akkor megoldódna minden, legalábbis számomra. Irigylem, aki elég erős volt hozzá… Vagy inkább elég gyenge? De ez már nem számít.

Csak Őt sajnálnám, mert nincs rá semmi bizonyíték, hogy utána még vele lehetnék. Azt mondják igen, de ilyenkor ez a bizonytalanság kevés. Akkor inkább kínlódok, csak mellette legyek.

De ettől még igazán szar érzés, hogy sose leszek elég jó.

Ha szabadon élhetnék, és nem lennének kötelességeim, valamint nem várna el tőlem senki semmit, akkor nem tudnám hogyan kell élni. Ezek az elvárások mutatják meg, de vajon helyes utat mutatnak? Mert tényleg próbálok megfelelni, mégis belül nem érzem, hogy örülnék neki.

Nem érzem magamban azokat a dolgokat, amiket mindenki másban látok. Valami hiányzik belőlem? Kevés vagyok, és gyenge? Ne válaszolj.

Nem vagyunk egyedül. Elkeseredettségünkben olyanok jutnak eszünkbe, amik máskor nem jutnának, és máskor ostobaságnak tartanánk. De tényleg nem vagyunk egyedül, valaki más is gondol talán pont abban a pillanatban ugyanarra. Az eredmény más lesz. Ha a kigondolt dolog egy rossz cselekedet, és mondjuk az egyikőjük megteszi, a másikat ezzel a földhöz veri. Úgy értem hirtelen nagyon sok érzése támad a másiknak, amitől fulladni kezd. Vajon tudtam volna e segíteni neki? Vajon belőle mi váltotta ezt ki? Vajon jól döntött?

Miért vagyunk ennyire kritikusak? Miért nem lehet a kimondott szavak előtt lefuttatni egy programot, ami kidobja a következményeket? Jah, mert úgy túl könnyű lenne? Értem már,de attól még utálom.

A szeretetnek magába kellene foglalnia az elfogadást is. Persze a legtöbb szeretet az önzőségből fakad, de tegyük fel önzetlen szeretetről van szó. Úgy szeretlek, és olyannak, amilyen vagy. Mégis szemrehányást teszek, amikor egy hibád felvillan. Kapcsold le.

Olyan nehéz. Nehéz mindenre maximálisan odafigyelni. Valahol úgyis rontok, valahol úgyis gyengébb leszek és utána lavina. Ha már valahol hiba van, másban is az lesz, hiszen a hibán töröm majd a fejem. Vagy szuperhősnek kellene lenni, vagy nem kellene lenni.

Te vagy a minden, hidd el kérlek,

A nap is szebben ragyog, téged

Szeretlek, hiszen meg lesz minden

Akarva kérve, hozd már a jövőt

Ez az élet, erről szól már

Rólad, akarom most, ide mellém

Tedd ide magad, a harag nincs már

Csak a csók marad, és ennyi, végleg

Beléd estem, esélyem, reményem

Nincs már, nem is kell

Másra sem vágyom

Csak ölelni téged

Akarom, várom, gyere vissza

Közelebb, még, igen, nincs már gond,

Nincs már félsz, csak ketten

Hát együtt a gát letépve, betépve

Minek lennék, elég a vágy, jó

Fontos az ágy, de ne várd

Hogy ezzel elég, kell még az,

Mitől testem elég

Vésd bele magad

A neved, a karod

Szorítson, úgy

Forog a világ

Ha forgatod velem

Csak segíts, egyedül

Nem megy, kegyelem

Add meg, kell ez

Minek? Hiszen

Ennyi mára,

Szegény pára

Olya naiv, azt hiszi

Kéne de másra téve

A hangsúlyt, csak egy

Az aki zaklat

Minek védjem

Magamat, szégyelljem

Vágyamat?

Bolonddá tett

Szerelmes lett

A szegény lány

Irigyli hány

Nyelvét nyújtja

Rátok, most húzza

Vissza, késő

Sokat megbántott

Ezzel pedig csak

Boldog, tettel mutatja

Mi a szívét lakja

Tett és szerelem

Együtt kegyetlen

Nem számít

Csak ketten

Nyugodt melletted lettem.

Kis karácsony, nagy karácsony

Kis karácsony, nagy karácsony,
Kisült-e már a kalácsom?
Ha kisült már, ide véle,
Hadd egyem meg melegében.

Jaj, de szép a karácsonyfa
Ragyog rajta a sok gyertya.
Itt egy szép könyv (gömb), ott egy labda.
Jaj de szép a karácsonyfa!

Ez egy gonosz versike. Már a címből is árad a gonoszság, hiszen a kis és nagy karácsony a társadalmi ellentétekre világít rá. A szegények kicsi, a tehetősek pedig nagy karácsonyt “rendeznek”. Tehát a vagyon szerint különbséget tesz a családok között. A második sor a túlzás eszközével él, nem képes a türelem gyakorlására, ezért kapzsi módon kisült-e MÁR kezdettel érdeklődik a kalács készenléte felől. “ide véle” szókapcsolattal fokozza a türelmetlenségét, halmozza a negatív, nagyravágyással telt szavakat. Az első versszak utolsó sorával a tetőpontra hág a hangulat, és a melegében szóval méltó befejezést ad a strófának, mellyel a telhetetlenség legfelsőbb szintjét éri el. Állást foglal a nagy család mellett, hiszen a kis család a szegénység miatt valószínüleg képtelen meleg kalácsal várni a karácsonyt, ellenben a nagy családdal, akik friss étellel köszöntik az ünnepet.

“Jaj, de…” Gúnyolódással kezdi a második versszakot, mellyel szintén a kevésbé tehetős családokat veszi célba. A második sor ismét különös érzésekre enged következtetni, mi szerint a ragyogó gyertyák egy piromániásnak okoznak ilyen nagy örömet, melyet ezen sor ábrázol. A következő sor igen vitatott. Egyesek szerint könyv, mások szerint gömb van a fa alatt, illetve rajta. Akik a könyv szerinti verziót használják, valoszínüleg maximálisan racionalisták, és olyannyira csak a tudást tartják fontosnak, hogy még egy ilyen ünnepen is csak a könyvekre képesek gondolni. Mivel a könyvet a fa alá kell rakni, a tekintetünket le kell vinni a föld közelébe, tehát le kell alacsonyodnunk, meg kell alázkodnunk az ünnep előtt. Akik a könyv helyett gömböt mondanak, azok úgy gondoljék, hogy még van remény, hogy e gonosz versikét megpróbálják kellemesebbé tenni. Hogy miért? A gömb a fán van, tehát magára a fára összepontosítunk, azaz a lényeget vesszük észre, azt, hogy a fa gömbökkel való díszítése az ünnep legfontosabb momentuma, hiszen azt együtt végzi a család, ez által erősítve az összetartozást. Hiszen ez a szeretet ünnepének a lényege, nem igaz? A család, az összetartozás. Az utolsó sor viszont még e reményteli gondolatokat is teljesen tönkreteszi. Ismétléssel erősíti az első sorral érzékeltetni kívánt gúnyos hangvételt, ez által e gonosz versikéhez méltóan zárja a gondolatokat.

Kerested, és nem találtad. Mire meglelted meguntad és ellökted. Kínoztad ezzel, de nem bántad, csak tetted, amit tenned kellett. Vártad, hogy az újabbal járjad a táncot, de túlbecsülted magad, és már jött az első ráncod. Megöregedtél, magányosan. Hiába próbáltad, azért nem találtad, mert az életed erre szentelted. Nem a vége, hanem az út volt a fontos. Nem a rátalálás, hanem a keresés folyamata számított neked. De ezt te úgysem érted, hiszen a fő, hogy mindenki rajongjon érted. Mikor azt hiszed ezt elérted, jön egy másik, amit fel kell fedezned. Őt is megismerted, és rájöttél, nem is olyan, mint képzelted. Váltottad az áldozatod, másikat öltél, és bár a cél nem is nemes, legalább az ő szíve lett véres. Sikeres lehetnél, ha nem mindig előre néznél, tekints hátra, értékeld a múltad. Ennek ismeretében töröld az előtted lévő képet és fess egy másikat, egy szépet. Úgy menj, hogy ne felejtsd: téged határoz meg minden lépted. Tekinteted ne csak a körülötted lévőkre szegezd, nézz messzebbre, de csak egyet zárj a szívedbe. Ha őt már magadba fogadtad, a többit dobd el. Oda dobd, ahol soha nem érheted már el őket. Ezt nem azért kell, mert nem lehetsz biztos magadban, hanem hogy ne vegyék el az idődet. Az értékes perceket csak a szíved választottjának add, az örök hűséget neki fogadd. Ugyanezt várd el tőle, hiszen ha betartod, olyanra találsz, mint nekem ...

Feledtetni tudja a szart! Elég?

Megbántani valakit annyit tesz, mint apró fájdalmat okozni. Ez az apró fájdalom egy pont. Ha már két pontot okozunk, könnyen egyenessé köthetjük össze őket. Három pont már 7 részre bontja a síkot. A középső kivágott rész, azaz maga egy háromszög a legfontosabb, hiszen az már egy körülhatárolt rész. Az már üres, ott már nincs semmi. Onnan eltűnnek az érzelmek. Nem érdemes számolgatni hány sokszöget tehetünk üressé ahhoz, hogy még az ingerküszöbön belül maradjunk. Ha játszol vele, könnyen lehet, hogy olyan történik, amire nem számítasz. Amire nem számítunk, azaz a meglepetések emelhetnek minket a boldogságba, vagy taposhatnak a mélybe. Vékony a határ a kettő között. A megoldás az lenne, ha már a kezdetektől nem tennénk pontot. Ha már elkezdtük rakni, már nagyon nehéz, de még megállítható a folyamat. Viszont a már meghatározott alakzatok beleisszák magukat az érzelem síkjába, ahol maradandó nyomot hagynak. Soha sem késő! Kitörölni már nem tudod őket, de a pontok, és ez által az egyenesek is halványulnak. A halványuláshoz viszont nem elég 1, vagy 2 csillag, hogy kiüssük az egyenest. Az egyenes minden pontjára kell egy csillagot tennünk, hogy az egyenes vékonyodjon, és ha már elég csillagot raktál, akkor kezdhetsz máshova is csillagozni. Ezek lesznek az apró örömök. Amíg van egybefüggő egyenes, addig nem lesznek apró örömök, esetleg örömnek tűnő valamik lehetnek csak. Addig nem tudunk ugyanis örülni, ameddig van miért sírni. Ha már megszűnik a könnyfakasztó, akkor jöhet a mosolycsalogató. Addig pedig szorgalmasan gyűjtsd a csillagokat!

Hangok, apró szavak, hangsúly. Annyira fontosak? Azok. Legyenek is fontosak a kis dolgok. Ha nem lennének fontosak, egy idő után a nagyokkal sem törődnénk. Az után meg már semmivel. Az üdvözlendő, ha már az apró, mindegynek tűnő valamiket is naggyá és értékessé tesszük. Csak van, amikor ez nem úgy tükröződik vissza, ahogy kellene. Van, amikor félreértés kerekedik belőle. Olyan könnyen torzulhat ez a cél. A cél az, hogy a kötél feszes legyen, de egy-egy félreértés hirtelen meglazítja. Szerencsére ez igencsak kevés ahhoz, hogy túl lazára ereszkedjen, így tulajdonképpen mondhatnánk azt, hogy mindegy. De mi volt az alap feltevés? Az, hogy az apró, mindegynek tűnő is fontos. Tehát ez sem lehet mindegy. És mi a megoldás? Hagyjuk az egészet, és majd csak úgy lesz valami? Áh, ez túl kényelmes és nem is vallna ránk. Akkor? Tanácstalanság van? Bizony. Próbálj meg okos lenni, gyerünk, gondolkodj, mit kellene tenni, mit kellene mondani, és legfőképp: hogyan kellene mondani? Azt hiszem sokszor fontosabb a hogyan, nem pedig a mit. Pedig ezeknek egyensúlyban kellene lenniük, nem billenhet egyik oldalra sem a fontosság mérlege. Ez az a helyzet, amikor szintén a kicsiből csinálunk nagyot, olykor túl nagyot. A "nagy" szó tulajdonképpen pozitív érzést vált ki belőlünk, legalábbit pozitívabbat, mint a kicsi. De ha elébiggyesztjük azt a túl-szót, akkor a túl nagy már rögtön pont olyan negatív lesz, mint a túl kicsi. Megint kellene ez a középút. Egyre inkább ellenszenvet vált ki ez a szó, valószínüleg azért, mert olyan megfoghatatlan, és láthatatlan. Tapogatózni pedig néha jó, néha pedig annyira fárasztó, hogy inkább csak ülsz és figyelsz. Pszt! Ne zavard, meditál..

Vírus. Megmérgez, kínoz, majd végez veled. A lassú az igazi, amikor végig szenveded az összes percet, amikor minden porcikádba beleivódik, és eléred azt, amikor már nincs benned érzés. Sokunknak kedvünk lenne egyszer megtapasztalnia ezt, de úgy, hogy közbe tudnánk, hogy visszatérhetünk utána az érzések világába. Kipróbálás. Minden erről szól, midnent meg kell ízlelni ahhoz, hogy tudjuk kategorizálni, elhelyezni a két halmazunk valamelyikébe. Nem kell magyarázni a két halmazunk tulajdonságát, mert ez mindenkinek más. A metszeten van a lényeg. Ha azt jól tudjuk kezelni, a kipróbálások összességében hasznosak. A tiltott gyümölcs problémája itt is előjöhet. Hova helyezzük, mi az ideális? Halmazokon kívül, jó messze? Ők az óvatosak. Akik folyamatosan mozgásban tartják, ők a bátrak. A halmazhoz túl közel helyezők a meggondolatlanok. A halmazba helyezők a felelőtlenek. Életszakaszonként változik az, hogyan viszonyulunk a tiltotthoz. Nem igaz az, hogy mindenkit vonz. Csak azt vonzza, aki elégedetlen. Elégedetlen magával, az életével, és változtatni akar, fel akarja hívni a saját, ez által a többiek figyelmét is. Szeretne-e mindenki a középpont lenni? Ugyan, ha mindenki az szeretne lenni, akkor csak a tiltottnak élnénk, és nem tartanánk ott, ahol most. Most mindenki megalázkodik a másik előtt, mindenki térdel. Eszerint viszont lennie kell valakinek, aki áll, aki irányít, aki mindenkiért felelős. Te mernél állva maradni?

Körforgás. Áldozatok vagyunk mind. Ugyanazok az emberek, csak a kapcsolatok változnak. Tegnap még szerettelek, ma már gyűlöllek, hisz’ megbántottál. Tönkretettél, ezért más karjaiban keresek vigaszt. De ő is a kör tagja. Vele talán máshogy alakul a kapcsolat, talán én bántom majd meg őt. Ha nem, akkor már elmondhatom, hogy én mindig megszívom, engem mindenki kihasznál. Pedig én csak keresem. De mit is? Senki nem tudja. Mit is keresünk mit itt. Elütjük az időt? Nem hiszem, ez több annál. Keressük a szerelmet? Mégis azt mondjuk, hogy úgysem találjuk meg. Mit remélünk? Boldogságot? Úgyis csak szenvedünk. Ez visz minket előre. Ha csináljuk évekig, akkor sem fáradunk bele, mert mindig lesz kiút. Egyik a másik után. Mindegyiknek megígérjük, hogy ő az egyetlen. Közben tudjuk, hogy egyetlen sose lesz. Te magad sem vagy egyetlen, te is mindig más vagy. A környezeted tesz mássá, olyanná, amilyenné akar. Azt hiszed, te irányítasz, de te valóban csak áldozat vagy. Mész a körben tovább. Néha feltűnik egy új tag, talán pont te leszel az, aki belekeveri. Onnantól ő is a körben van, és nem tud kiszállni. Már nem is akar, élvezi, igaz, csak eleinte. Néhány pofon, és elege lesz, de folytatja, mert neki ez az útja. Panaszkodni fog, sírni, és csak akkor nevetni, mikor épp hazudik. Később az arcába vágják, hogy hazug. Pedig ő csak azt tette, amit tennie kellett. Keresi a kör azon pontját, akibe kapaszkodva talán mindketten kieshetnek. Az után vagy új kört alapítanak, vagy ketten maradnak. Ha ketten maradnak, egy idő után megunják egymást, és újra a kör tagjaivá válnak. Ha új kört alapítanak, az a kör folyamatosan bővülni fog, és bizonyos pontok átcsúsznak a másik körbe. A sok kör együtt végül olyan ábrát alkot majd, ami átláthatatlanná válik. Igazodjunk ki rajta – gondoljunk magunkban. De hogyan? Miért ilyen nehéz, mikor olyan könnyűnek képzeltük. Mi tesszük nehézzé. Hiszen a kör egyszerű alakzat, viszont a pontjaiból valami olyan alkotható, ami már káosz. Káosszá alakítjuk, de nem egyedül. A felelősség úgy oszlik, hogy kérdőre vonni már senkit sem lehet. Nem is akarunk, hiszen tudjuk, hogy mindenki hibás, csak mi magunk nem. Mi mindig ártatlanok maradunk, hiszen csak keressük azt a bizonyosat. Mit is?

Gyerekjáték. Mindenki másra gondol, ha meghallja ezt a szót. Néhányan a könnyű szóra asszociálnak, talán ők azok, akik mélyebbre látnak. A könnyűség felismerésével megindul bennük valami, mely révén eredményesebbek lesznek. Egy másik csoport rögvest tárgyként gondol a gyerekjátékra. Képzeljük el magát a gyerekjátékot egy háromszögnek. A felső szöge a boldogság, melynek elérése a legfontosabb cél. A másik két szöge legyen az idő és az élvezet. Idő hiányában nincs élvezet. Élvezet hiányában pedig nicns idő, hiszen a biológiai idő csak akkor telik, ha felszabadultak vagyunk, ekkor pedig az élvezet vezérel. Szabályos háromszögként a funkciója beteljesül, értékes lesz a gyerekjáték. Torzulhat is. Minél hegyesebb minden szöge, annál értéktelenebb a gyerekjáték. Ha az egyik derékszögű, akkor tolódik a leginkább a hagsúly csak az egyik irányba. Ennek kedvezőtlen hatása, hogy elmulasztjuk a többit. Tompa is csak egy szög lehet a három közül, ez a dekészögűhez hasonlóan, de méginkább természetellenesnek hatna. Mi lenne az ideális? A szabályos, természetesen. De ez csak annak megfelelő, aki keveset vár. Ha keveset várunk, kisebb az esélye, hogy csalódunk. De így minden olya kicsi. Kicsi az élvezet, a kicsi a boldogság és kicsivé válik (bár akaratlanul) az idő is, ezért gyorsan lépünk. A kicsi sosem elég, mindig nagyobbat akarunk, nem? Ilyen a természetünk, az elért után újat, nagyobbat kell keresnünk. Sosem látjuk a végét, pedig ott van az. Ha mind a három szög 180 fokos lenne, az lenne a legnagyobb, és a legideálisabb. De akkor ez már nem háromszög, hanem pont. Teljesszög nem lehet, mert akkor a kiindulási pontba térnénk vissza. Ha pont lenne a háromszögünk, akkor már elveszíti az értékét, módosul az alap feltétel. Így vergődünk, mindig változtatunk, keressük az ideálisat, amikor minden tökéletes, stimmel az idő, a élvezet és a boldogság is. De ilyen nem lesz, hiszen lehetetlen. Na de keressük csak, ez a dolgunk.. Úgy tűnik gyerekjáték?

A kényszer és az akarás. Annyira mások, mégis néha összekeverjük őket. Talán van bennük közös, hiszen olyan érzés vált ki belőlünk, hogy "muszáj". A kényszer a külső muszáj, az akarás a belső muszáj. Még valami közös bennük, az eredmény. Hiszen mindkettővel elérhetjük ugyanazt. Itt az eredményig vezető úton van a hangsúly. Minőségnek is nevezhetjük, talán ez a legjobb szó rá. A minőség lehet változó, egyszer rossz, egyszer jó. Ha mindig rossz, akkor a minőség által nyújtottottak elviselhetetlen hideget eredményeznek. Ha mindig rossz, a forróság miatt megégetjük magunkat. Keressük a kellemeset! A kellemes a meleg, vagy inkább a langyos. Ez azt jelenti, hogy a meleg túlsúlyban legyen a hideggel. Óvatosan kell csinálni. A meleget egy pillanat alatt le lehet hűteni, viszont a hideget nehéz melegíteni. Vékony a határ, mely a két világot elválasztja egymástól. A kényszer és az akarás világa olyan közeliek, olyan könnyen elérhetőek.. Miért kergetjük őket, itt vannak előttünk. Ha finoman bánunk velük, nagyon hálásak lesznek, és könnyebbé teszik azt, hogy a minőség megközelítse a legjobbat. Jól szeretnénk érezni magunkat, nem? Hiszen mindent ezért csinálunk, hogy jobb legyen nekünk. Kell ez az önzőség, mert ha nem lenne, mi sem akarnánk lenni. Óvatosan piszkáld ezt a két szót. A kányszer mar, az akarás harap. A kettő együtt halálos, külön túlélhető, de kell valami. Valami, vagy valaki, aki segít. Keresd Őt!

Ameddig nem tapasztaljuk meg az igaz szerelmet, addig minden kis vonzódás-félére azt hisszük, hogy nah ez igen, szerelem. Aztán jön valaki más, aki iránt az érzéseink is teljesen másak, és arra is azt hisszük szerelem. Egyszer eljön az, akire már azt mondjuk, ezt az érzést nem lehet überelni, és nem is akarjuk überelni, hanem csak élvezni akarjuk. Örökké. Hogy Őt megtaláljuk, ahhoz előtte bizony sok szívet össze kell törnünk, vagy esetleg a miénket fogják összetörni. Az első még mindig jobb eset, szerintem, bár az sem kellemes, de talán könnyebb. Nagyon szerencsésnek érzem magam!

Ha Ő nem lenne, azt mondanám, szürke hétköznapok.. De Vele más, Vele job, Vele minden szebb.

Soha semmitől nem féltem még ennyire!

Nem nekem való ez.. Néha jó lenne kiszállni. De ha kiszállunk az végleges, így jól meg kell gondolni, ha valóban szeretnék élni a lehetőséggel, hogy megtesszük. Milyen egyszerűnek tűnik, mégis milyen nehéz az az elhatározás. Persze gyakran jön olyan, ami miatt azt mondanánk, hogy elegem van, és ... Aztán mégsincs ..., hanem folytatunk mindent, és rájövünk, hogy vannak még rosszabb dolgok is, amiket átélhetünk. Szerintem csak ezt hajhásszuk, keressük azt a pontot, meddig bírjuk. Mindenkinek máshol van ez a pont, de azért nem lenne rossz, ha ezt születéskor közölnék, hogy meddig mehetünk.

Hányszor hallottam már ezt a mondatot.. Szerencsére most más helyzetben hallottam/olvastam. Nekem soha nem kellesz ilyet megbocsátania! (ugye?)

Álszent vagyok és hazudok. Még mindig. Már engem zavar ez az egész, komolyan. Eddig sosem érdekelt, most mégis.. Mi van velem?

Meghal, és én végignézem. Kiásom a hóból, iszonyat látvány.. Ordítok, sírok, veszkődök, de senkit nem érdekel, csak engem, a lányát. Bátyám: Téged úgyse szeretett, mert meleg vagy.. Még jobban hisztizek, és kopp felkelek, 6óra. Könnyes szemekkel át anyumhoz, megölelem, elmondom mit álmodtam, természetesen a bátyám beszólását nem említve. Megölel és annyit mond h nagyon szeret.

Jól indul a nap, hm? Bár csak 3 órám volt megtartva, az egyik lyuksaon bementem a kiskuckónkba aludni, erre benyomul 4 nyomi végzős.. Ők is felhúzták az agyamat, mert nem hagytak! Jah és se Kösze, se Bano nem voltak suliban, annyira hiányoznak!! Na de még úgy este 7-ig el is telt az idő, hiszen délután Vele voltam, ami hát enyhén szólva a legeslegjobb időtöltés! Mióta hazajöttem megint megy a szarság. Most apuval "öljük" egymást. Elbeszél mellettem, olyan mintha nem fogná fel mit mondok neki, én pedig nem vagyok türelmes ha ilyen, és kiekelek magamból.

Csak Ő tudna most megnyugtatni, azzal, ha magához szorítana, és akkor érezném h mellette biztonságban vagyok és nem engedi senkinek, hogy bántson. Veled, csak Veled!

Még mindig elkap a gyomorgörcs, ha rá gondolok, és még minden nem tudom kezelni a tényt, hogy elköltöznek, de....

....Már dolgozom az ügyön, prbálok nem 2 percenként erre gondolni.

....Segít Ő is, annyira nyugodt és erős, pedig tudom, hogy neki is nagyon fáj

....Próbálok pozitiv gondolatokat sugározni magamba, pl.: nem áll meg a világ, ettől Ő még velem marad, stb.

Továbbá ma annyira jó napom volt, hogy ha mindegyik ilyen lenne, még azt mondanám, hogy gecijódolgom van! Jó elfelejteni azt a sok (apró) gondot, és csak úgy lenni Vele. Hihetetlen ez a lány, teljesen meghülyít. És úgy élvezem, annyira jóó, hogy Ő meg Én.. Csöpögök? Lehet.. Na és? :P

Megőrülök, ha tényleg.. Ezt nem hiszem el!! Bár már nem biztos, de ha tényleg elköltöznek, akkor. Hát nem tudom mi lesz. Baszott nagy szarság, az biztos. Nem tudom leírni mit érzek most..

Ma keveset voltam vele, mert tanulni kell. Hazaértem kb 3-ra, de egy órányi tanulni próbálás után úgy döntöttem alvás lesz. Zsongott a fejem, de nagy nehezen végre relax, és.. igen, mindjárt alszok, mindjáárt. Akkor egy csörgetés. Gondoltam, hogy ő, de még vártam. Jött is az sms. Félálomban kezdtem olvasni, de a végére annyira magamnál voltam mint még soha. Végigfutott az agyamon, miket írtam ide, és hogy most mit gondolhat rólam. Ideges lettem, hasfájás, stb. Nem tudtam akkor válaszolni rá. Feküdtem behunyt szemekkel és gondolkoztam. Persze kapott választ, de ő azóta nem írt. Remélem nem haragszik, és remélem nem veszítettem el a csillagomat. Nem is tudja mennyit jelent nekem. Csak annyira türelmetlen vagyok.. Miért gondolkodok már előre, miért a rossz jut eszembe rögtön? Persze, a tapasztalatok vezérelnek, de ha csak azok írányítanának, akkor most nem tartanánk itt. Akartam, de nem tudom miért. Annyira szigorúan elhatároztam magamban még júliusban, hogy nem lesz semmi, legalább egy fél évig mindenki hagyjon békén, és utána se megyek bele semmi komolyabba! Hahh, és mégis úgy érzem, sokkal jobb, hogy így történt. Nem érdekel, hogy megint semmire sincs időm, azt akarom, hogy csak rá legyen időm, minden percet vele tölthessek, amit lehet!

I GOT LOVE LOVE LOVE...

"Szeretlek." - és az arca vörösen lángolt, a szíve a torkában dobogott, a zavartságtól elakadt a hangja. Komolyan gondolta, ez már egyszer biztos. És most megint féljek.. Hogy rossz leszek. De nem akarok! Tényleg nem!! Annyira más, nem akarom megbántani, soha, egyik barátnőm sem volt még ilyen fontos! Ezt komolyan mondom, most nem szúrhatom el. Most nem lesz baki (ez nem Freud). nem jön közbe semmi, nem hülyülök meg. Ugye? Vagyok annyira "felnőtt"?

[Annyira igazam van ebben: Inkább legyek értelmes gyerek, mint hülye felnőtt. És abban is igazam van, hogy produkálja magát és kiíratja a többiekkel fórumra, hogy ő mennyire komoly. Ha komoly lenne, akkor nem így viselkedne. Én vagyok a lökött, hogy foglalkozom vele.. De tényleg jót akarok neki! Azt hiszik a többiek, hogy még szeretem. Sosem szerettem igazán, egyszerűen csak fontos volt, és még mindig fontos (lenne, ha hagyná)]

Kicsit megijedtem ma, hogy most tényleg hm. Tényleg hm, és tényleg megijedhetek. Eddig ő hagyta, hogy sodorjam, most én fogom hagyni magam. Csak vigyázz, könnyen elveszíthetsz!

Apu kikészít! Bunkózik.. Vagy nem is bunkózik, inkább olyan flegma. Lebaszott, hogy én már nem tudok Amy nélkül meglenni? Mindezt azért, mert hétfőn nem rögtön hazajöttem suli után, hanem kemény 1,5 órát Amyvel voltam. Pénteken is amit leművelt.. Kértem tőle, hogy vigyen le hozzá, erre annyit mond, hogy nem. Végül levitt de bedurcizott.. Nah hát én is tudok ám durcizni! Ma próbált megölelni, vagy fogni a kezem, vagy hülyéskedni, ahogy szokott, én meg mindig besérülve elhúzódtam. Jóhogynemmámmég! Eszter is furcsálta aput, mert a szokásos "szija,puszi,pacsi" (külön köszönési módszerük/szertartásuk van) helyett még csak nem is köszönt, csak morcin nézett. Próbálok nem törődni vele, hogy ilyen, de nagyon bosszantó.

Azért ma is lementem Amyhez suli után, majd este haza, átöltöztem, és színház. Úgy sem tudnak ellenőrizni már, meg parancsolgatni, minek ez a hercehurca??

Beszéltem Bakyval, és így pár hónap után végre már nem estünk egymásnak. Csak általánosságokról, szokásos blabla dolgokról beszéltünk, de legalább nem veszekedtünk. Kapcsolatunk új szintje: "mosolyogj, belülről pedig szidd".

Ezen harmadfokú egyenletnek pedig olyan komplex adódnak, melyek a Gauss-féle számsíkon ábrázolva és a kanonikus alak segítségével is pontosan meghatározhatóak.

Iskola paraaa! Annyira nem is para, csak nem esik jól, hogy elkezdődött. Bezzeg milyen jó annak, akinek nem kell menni (aki már vagy elvégezte, vagy épp félbehagyta). Ma Amy elvitt autókázni egy picit, meg jött velünk a bnője is (remélem szimpi voltam neki). Rudi továbbra se hajlandó velem egy levegőt szívni, ezért őt Amy kirakta a plazanal, és úgy jött értem. Ez annyira.. Pföh, nevetséges. Amúgy jól vezet a Kicsiszivem, büszke vagyok rá.

A sors fintora, hogy pont most mentünk Szentendrére (ahol régen Baky lakott), így megint nem úsztam meg, hogy ne jusson eszembe. De az a furcsa, hogy egyre inkább rossz színben látom ezt az egészet. Mármint, inkább úgy mondanám, hogy leszarom. Jó volt amúgy az osztálykirándulás, csak én nem vagyok ez a fiúkkal egy ágyban fekvős típus, így kicsit "kilógtam". Szerencsére más házban volt a mi szobánk, így elvonultam és nyugodtan telefonálhattam Amyvel. Tegnap este egy kis pia után a másfél órás beszélgetésünk elég furcsára sikerült. Annyira emlékszem, hogy nagyon nevetett rajtam.. Pedig én sosem vagyok kába, mert nem nagyon iszom. (aki nem birja, ne igyon)

A múlt héten lementem Nyuszihoz és meglepően jól elbeszélgettünk. Úgy mindenről, beleélrtve Bakyt, de róla igen kevés szó esett. Ott is azt tárgyaltuk ki, hogy mi nem tetszett tulajdonképpen a kapcsolatunkban. Teljesen megértett, és igazat adott. Viszont az a fájó mondat, ami megint 0-ra redukálná Baky egóját is elhangzott: "Te sokkal érettebb vagy, mint Baky.." És ezt mástól is hallotta már Nyuszi, szóval.. Jah, és a Nyuszi egyik bnője szépen rámnyomult, merthát felmehetnék vele a városba, ha már épp nincs semmi dolgom. De mondtam neki, hogy bocsi, megyek barátnőmhöz. Kopp.

Sokat művelődtem, de nem merem kifejteni. A félelem leküzdhető, de ha leküzdöd akkor utána megszűnik az értelme. CHAOS